Ma, azaz április 24-én van a Népviselet napja. Ez már a hetedik alkalom, hogy fiatalok és idősek, nők és férfiak, táncosok és hagyománytisztelők egy-egy saját ruhadarabbal kifejezik mennyire fontos számukra, a viselet, a néphagyomány, a mi nem csak a múltunk, de a jelenünk része is. Ennek apropóján barangolunk most egy kicsit virtuálisan a Lenvirág Táncegyüttes viselettárában.
Értékek tárháza
Több mint 100 szoknya, közel ugyanennyi női felső ruházat (blúzok, mellények), számtalan karakter és „boszi” cipő, majd 50 pár csizma, férfiingek, mellények, kalapok… Összesen csaknem 1000 ruhadarab, ami mind a magyar kultúrát hirdeti. Amit, ha viselünk tartást ad, gyökereket, egyfajta „itthon vagyok” érzést, legyünk bárhol a világban. Ami ugyan temérdek darabból áll, mégis elfér egy egészen aprócska kis raktárban a Koós Károly Művelődési Ház emeletén. Ez a Lenvirág Táncegyüttes viselettára.
Nehéz meghatározni, hogy pontosan hányféle népviselet is van a tárban. Leginkább azért, mert az együttes rendelkezésére álló szűkös keret miatt több olyan ruhadarabja is van a Lenvirágnak, ami különböző tájegységek koreográfiáihoz is használható. Egy ennyi darabból álló tár csak eredeti viseletekből egy olyan kis együttes számára, mint a Lenvirág, megfizethetetlen. 50-100 ezer forintba is kerülhet egy teljes viselet. „Ahhoz, hogy például egy szoknya jól pörögjön, legalább 4 méter anyag kell. Plusz a varratás!” – részletezi Fórizs Andrea, a tár gondozója, miért is olyan drágák a viseletek. Szerencsére viszont vannak jól variálható darabok is. „A karton anyagból készült ruhák például több tánchoz is jók lehetnek. Azonban ekkor is fontos az, hogy amit a gyermek visel, egy-egy fontos elemét tükrözze az adott tájegység eredeti viseletének.” – mondja Andrea. „A rábaközihez például fodros kartonszoknya kell, de ez a délalföldi táncokhoz is jól felhasználható.” – folytatja Andrea, hogyan is lehet jól kihasználni a viselettár darabjait.
Szemet szemért, viseletet viseletért
Ahhoz, hogy a koreográfiákat mégis a lehető legautentikusabb ruházatban tudják bemutatni a közönségnek a táncosok, nem egyszer előfordul, hogy más együttesektől kérnek kölcsön viseletet. De ugyanez megtörténik fordítva is. Így tehát néha a Lenvirág ad, máskor meg kap. Ez is jól mutatja, mekkora értéke van egy népviseletnek. „Volt, hogy a Bagi koreográfiát táncolták a gyerekek, de nem tudtunk mindenkit teljesen az eredeti viseletnek megfelelően felöltöztetni, ezért szalagos díszeket készítettünk, ami erre a tájegységre kimondottan jellemző.” – hoz Andrea egy példát arra, mi mindent megtesznek az eredetihez hajazó külsőért a lenvirágos közösség tagjai.
Azt persze az avatott szem egyből kiszúrja, hogy egy viselet eredeti-e vagy sem. Látszik a díszítésen, az anyaghasználaton, a mintákon és azok stilizáltságán. Éppen emiatt nem egyszerű az együttes számára versenyeken sem elindulni, hiszen ott nem elég jól táncolni, a küllem is sokat számít.
A legkülönlegesebb darabok tárlatért kiáltanak
Persze a viselettárban számos igazán különleges, eredeti darab is van. Ilyen például egy eredeti picike székely kislány ruha, „amiről tudjuk, hogy soha senki nem fogja felvenni, mert ez egy totyogó baba mérete, de őriznünk kell, vigyázni rá, mert igazi kincs, hogy van nekünk”. A viselettár székelyföldi darabjai mind eredetiek. Noha az alapító, Szabó Erzsi néni idejéből valóak, de még ma is jó állapotban vannak. „Vigyázni is kell rájuk, hiszen ezek az anyagok már sehol sem beszerezhetőek.”
A viselettárban van egyetlen eredeti kalotaszegi viselet is. Ez is inkább csak megőrzésre, hiszen táncolni, a szintén rakott szoknyájú, díszes replikában szoktak. „Az lenne a jó, hogyha egyszer ezeket az igazán különleges darabjainkat meg tudnánk mutatni a közönségünknek. Esetleg az 50 éves jubileum apropóján egy tárlat formájában. Megmutatni egy eredeti darabot és a miénket, esetleg képeket tenni hozzá, hogy a nézők lássák, 30 éve milyen gyerekek táncoltak benne, 10 éve és most. Ezzel is megmutathatnánk, hogy a hagyomány a táncban, a viseletekben él tovább.” – mondja Andrea arról, mi lehetne ezeknek a ritkaságoknak a sorsa.
„Azokat a viseleteket szeretem, amihez emlékem fűződik”
Andrea számára azonban nem csak ezek a különleges darabok igazán fontosak, hanem minden egyes ruha, amiről ő gondoskodik. „Ezek a viseletek az én gyerekeim, a dédelgetettjeim, pedig laikusként lettem az együttes viseleteinek gondozója, immár 8 éve.” – fogalmaz Andrea a népviseletekhez és az önkéntes munkájához fűződő viszonyáról. Andrea gyerekei kezdtek el a Lenvirágban táncolni, majd Pukli Gabriella, az együttes egykori tánctanára kérte fel arra, hogy vegye át a viselettár gondozását. „A gyerekek táncolni jártak, én pedig mint anyukájuk tanulgattam a viseleteket, vasaltam a 8 alsószoknyát, két felsőszoknyát a karácsonyi készülődés közepén is a lányoknak. Nem vagyok én normális, hogy táncolni írattam be őket! – gondoltam ilyenkor.” – emlékszik vissza a kezdeti időkre nevetve Andrea. Aztán az oktatók mellett még jobban elmélyítette a tudását és most már nincs benne kérdés, melyik tánchoz, milyen ruhadarabokat kell elővenni viseletosztáskor.
„Sokszor vesződünk a tisztítással vagy, hogy ki kell találjuk, mit adjunk a gyerekre, hogy autentikus is legyen, jól is álljon, vagy amikor elszakadva hozzák vissza a ruhát. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy drog. Amikor látom a gyerekek arcát felragyogni a viseletosztáson, ahogy nézegetik magukat a tükörben, vagy a színpad mellől kinézek és a szülők olvadozó arcára pillantok, akkor azt gondolom, megéri. Mindennél jobban. Amíg nem látom az utódom, nem is adom át másnak a viseletek gondozását. Pedig az egyik lányom már nem táncol, a másik már a táncművészetire készül (Váradi Réka).” – mondja Andrea arról, miért is tartja fontosnak, hogy az olasz tanítás mellett is, gondozza az együttes ruhatárát. Méghozzá egymaga. Andrea a tánccsoport indulásakor a Lenmamikban is táncolt. A magyarbődibe pedig annyira beleszeretett, hogy vett is magának egy saját viseletet. „Stilizáltat persze, nem eredetit, de a Lenvirágbálra azért felvettem. Különlegessé teszi az embert, amikor viseletben van, tartást ad.” – meséli mosolyogva.
Covid-idők és vérfrissítés a viselettárban
Arra, hogy viseletet húzzunk, most csak otthon van lehetőség. A népviselet napját is leginkább otthon tarthatjuk. Hiszen a koronavírus járvány miatt nincsenek rendezvények, nem járunk el otthonról. Így a covid még a viselettár helyzetébe is beleszólt. Az elmúlt egy évben nem volt miért gondozni a ruhákat. Nem volt miért bemenni hozzájuk, rendezgetni, igazítgatni őket, ez pedig nem szerencsés. „Ezekkel a különleges ruhákkal foglalkozni kell és most ott porosodnak szegények a raktárban és várják, hogy újra megszeretgessék, viseljék őket.” Viszont ezt az időt ki lehetett használni arra, hogy frissüljön a Lenvirág viselettára. Legújabb viseleteink Rimóczi Hajnalka és Rimóczi László népviseletkészítő házaspár műhelyében készülnek. Hajnalka így ír honlapjukon munkásságukról:
„Munkáimban igyekszem a teljes magyarság viseletanyagát minél hitelesebben bemutatni. Ezért férjemmel együtt rengeteget utazunk, bejárjuk a falvakat határon innen és túl. Nagyszerű emberekkel ismerkedünk így meg, akik szívesen mesélnek népviseletükről, szokásaikról, múltjukról, életükről .Céljaim közt szerepel egy kisebb viseletmúzeum létrehozása a házunknál, ahol szeretném megmutatni, hogy a régi ruhadarabok alapján hogyan lehet ma a leghitelesebben megvalósítani egy-egy népviseletet.”
Ezúttal a Magocskás lányok és a Magocskás, valamint a Palántás fiúk számára készülnek viseletek. „Az utólag is az adott táncosra alakítható priccses nadrágok, mellények és viganók elkészítéséhez szükséges méretvételhez Hajnalkáék külön videofelvételt küldtek számunkra. Így a rugalmas és hatékony együttműködésnek köszönhetően hamarosan újra gyönyörű, hiteles viseletdarabokkal bővül ruhatárunk.” – mondta a készülő új darabokról Husvéth Csaba, művészeti vezető. Táncosaink pedig reménykedve várják, hogy mielőbb büszkén viselhessék őket egy-egy színpadi előadás, táncház vagy épp a Népviselet napja alkalmából.
