A Magyar Nemzeti Táncegyüttes minden évben lehetőséget biztosít arra, hogy a néptánc oktatásban részt vevő iskolásokat az oktatók egy, az általuk kibocsátott hivatalos órarenddel motiválják. Idén a Lenvirág táncegyüttes tagjai is átvehették a különleges órarendeket, ráadásul nem is akárkitől. Az ajándékot Husvét Dorina, egykori lenvirágos adta át, aki nem mellesleg öt éve a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja. Az pedig, hogy egyáltalán a kalászi kis táncosok sem maradtak ki a jóból egy magocska csoportos táncos édesanyjának, Dene Zsófiának köszönhető. Ő hívta fel a művészeti vezetők figyelmét a lehetőségre. Az órarendosztás egy olyan közös ügy, ami remekül megmutatja, hogyan működik egy családként az együttes. Egy édesanya meglátta, megpályázta, egy volt táncos pedig személyesen átadta a Nemzeti Táncegyüttes hivatalos órarendjeit. És ha már ellátogatott hozzánk, készítettünk is Husvét Dorinával egy rövid interjút.
Dankovics-Szabó Noémi, riporter (N): Dorina, te magad is lenvirágos voltál mielőtt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosa lettél. Hogyan kerültél a budakalászi néptánccsoportba?
Husvét Dorina (D): Az egész úgy kezdődött, hogy amikor óvodába jártam, jött a lenvirág csoport gyerektoborzó előadást tartani. Miután láttam, hogyan táncolnak úgy mentem haza, hogy közöltem anyukámmal; „anya, én táncolni szeretnék”. Így kerültem az együttesbe, 4-5 évesen.
N: Akkor mondhatjuk, hogy most már több mint 20 éve a tánc az életed.
D: Igen.
N: Ez a találkozás a néptánccal aztán annyira meghatározó volt, hogy a táncot választod hivatásodnak is. Mikor született meg benned a gondolat, hogy a táncra teszed fel az életed?
D: Amikor középiskolába jelentkeztem, nem nagyon tudtam, hogy a táncon kívül mi mást csinálhatnék. Egyszerűen nem volt ötletem. Úgyhogy jelentkeztem Fótra, a fóti művészeti iskolába. Itt érettségiztem, aztán ott maradtam még egy évet a szakmai képzésen, amivel színpadi táncos végzettséget szereztem. Innen gyakorlatilag egyenes út vezetett ide, ahol most tartok. A tanáraim is segítettek, hogy elinduljak ezen a pályán. Ők vittek el a felvételire is a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe.
N: Aminek most már 5 éve tagja vagy. Hogyan zajlott a felvételi?
D: Az egyik fóti tanárom férje itt táncolt és szólt, hogy lányokat keresnek az együttesbe. A tanárnőm pedig kijelentette, hogy „jó, akkor megyünk”. Elmentünk az együttes székházába, ahol az egyik teremben ott várt minket, felvételizőket Zsura és Zsuzsika (Zsuráfszky Zoltán és felesége, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna) és mindenféle feladatokat adtak. Forogni kellett, Molnár-technikás forgás volt, összekarolva sorba kellett állnunk, hogy milyen magasak vagyunk, ekkor Zsura is odaállt közénk. Táncolni is kellett persze. Egy kalotaszegit és egy szatmárit az együttes férfi tagjaival. A végén pedig énekelni kellett egy bármilyen népdalt, amit szeretnénk. Az egész néhány óra alatt lezajlott. Aztán pár nap múlva, jött egy email, hogy várnak egy elbeszélgetésre. Ott mondták, hogy várnak az együttesbe és ha megfelelek a próbaidő után, akkor csatlakozhatok az együtteshez.
N: Mit szóltál mindehhez?
D: Nagyon örültem! Nem számítottam rá, hogy felvesznek. Úgy mentem oda, hogy lesz, ami lesz. A felvételin egy kis egészséges izgalom volt bennem, de nem remegtem. Úgy álltam hozzá, hogyha nem vesznek fel, akkor is legalább megpróbáltam. Így viszont az lett a forgatókönyv, hogy megpróbáltam és összejött. Nem hittem el, hogy ezt mondták. (mosolyog)
N: Most azért tértél vissza hozzánk egy napra, hogy hivatalosan átadd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes órarendjét. Mit gondolsz erről a kezdeményezésről?
D: Annak szerintem, aki szereti a néptáncot, szeret táncolni, nagyon nagy motiváció, hogy kap egy ilyen órarendet. Nincs ilyen akárkinek. Külön pályázni kell rá. Örülök, hogy én adhatom át a mostani lenvirágos gyerekeknek. Nekem is nagyon inspiráló lett volna egy ilyen ajándék.
N: Téged – anno – kik tanítottak itt?
D: Nagyon sok mindenki, Pukli Gabriella, Vrábel Jani, Görög Andris…
N: De ki volt számodra igazán meghatározó személyiség?
D: Például Pukli Gabi. Van is egy emlékem vele kapcsolatban. Nemrég ő is felemlegette, hogy ezt mindenképpen meséljem majd el. (mosolyog) Pontosan már nem is emlékszem, mi történt… Rossz napom lehetett… Vagy nem úgy sikerült valami, ahogy szerettem volna… A lényeg, hogy egyszer csak fogtam magam és kimentem a teremből. Megindultam az öltöző felé, hogy én akkor most haza megyek. Gabi pedig utánam jött. Azt mondta: „nem mész haza! Mosd meg az arcod! És irány vissza a terembe, mert tehetséges vagy”. Talán ez is egy olyan kulcspillanat volt az életemben, ami afelé sodort, hogy táncos legyek.
N: Volt valami fellépés, előadás, ami még nagyon emlékezetes volt?
D: A Kalászi Vígasságok mindegyike nagyon emlékezetes volt számomra. Nekünk ez egy családi ünnep is volt. Anyáék mindig jöttek megnézni. Aztán a szüreti felvonulások! Azokat is nagyon élveztem. Korán reggel jöttünk, beöltöztünk, felültünk a lovas kocsira és mentünk körbe Budakalászon… Gabival voltunk szólótánc versenyen is. Arra is nagyon emlékszem, meg az arra való felkészülésre, az izgalomra… Aztán csak részvételi plakátot kaptunk. (nevet)
N: Ha azt mondom, hogy Lenvirág, te azt mondod, hogy…?
D: Budakalász! A gyerekkorom mindenképp eszembe jut róla, sok szép emlékkel, barátokkal, akiket az együttesben ismertem meg. Aztán külön sodort minket az élet, de hogyha találkozunk, még mindig jól elbeszélgetünk. Máig nincsenek kínos csendek.
N: Nemsokára 50 éves lesz az együttes, gondolkoztál azon, hogy esetleg ezen a neves alkalom te is újra színpadra állsz velünk?
D: Szívesen táncolnék itt újra, igen.
N: És maga a néptánc miért fontos számodra, mit jelent neked?
D: Jól érzem magam, hogyha táncolhatok. Főleg, hogyha nem csak a próbateremben vagyunk, hanem az emberek ezt látják is. Nagyon fontos része az életemnek. Számomra a tánc nem is munka, sokkal több annál. Olyan mint egy külön világ. Pedig mindannyiunk világa lehetne. Sokszor kapjuk azt a visszajelzést, hogy azt mondják a nézők: „hát ez olyan könnyű! Ez nekem is menne.” Szeretném, ha tényleg mindenki ezt gondolná, hogy „ez nekem is menne”. Ha minél többen próbálnának meg táncolni, mert ez fantasztikus dolog.
