Megváltozott életkörülményeik miatt Kisfalusi Renáta és Húsvéth Csaba elhagyta a Lenvirágot. Helyükre – egy régi-új oktató – Pukli Gabriella és – egy, a táncosok számára szintén nem ismeretlen tánctanár, a pomázi Kevély Táncegyüttes alapítója, vezetője – Gyémánt Ádám került. Hogy milyen vágyakkal és reményekkel vág neki a munkának és milyen kapcsolata volt korábban a Lenvirággal? A többi között erről kérdezte az új művészeti vezetőt, Gyémánt Ádámot Dankovics-Szabó Noémi.
LENVIRÁGOS TALÁLKOZÁSOK
Dankovics-Szabó Noémi (N): Hogyan kerültél először kapcsolatba a Lenvirággal?
Gyémánt Ádám (Á): Az első találkozás Ürömön volt. Ott kezdtem a tanári pályafutásomat 2006-ban. Az ottani vezető, Szilvási Károly „Szilva” szervezett egy ürömi gyermektánc fesztivált, amire a környező településekről jöttek az együttesek, így a Lenvirág Táncegyüttes táncosai is. Már ott láttam őket táncolni. Akkor még Döme vezette a csapatot (Leininger Döme). Utána a feleségemmel ide, Pomázra költöztünk, és akkor már többször is láttam a Magyar Várban Dömét és táncosait. Ez volt az első kapcsolat a Lenvirággal. Aztán két évvel ezelőtt, amikor Husvéth Csaba lett Kisfalusi Renivel a művészeti vezető – akiket régről ismertem már -, akkor rövid ideig táncosként csatlakoztam a Lenvirág csoporthoz. Már régóta éreztem, hogy hiányzik maga a tánc a tanítás mellett és az, hogy ismerősök kerültek ide, a szomszédos település tánccsoportjának élére, olyan lendületet adott, hogy lejártam én is hozzájuk táncolni. Sajnos ez nem működött sokáig, mert nem tudtam összeegyeztetni a többi munkával az estébe nyúló próbákat.
N: Aztán idén is találkozhattak már veled a gyerekek, lent a kiscsőszi Lenvirág Táborban…
Á: Ezt még régebben találtuk ki Husival (Husvéth Csaba), hogy milyen jó lenne együtt táborozni. El is kezdtünk gondolkozni, hogy ha Kiscsőszre mennénk együtt, akkor a Kevélyen és a Lenviárgon kívül másik együttes már nem tudna jönni, mert ugyan elég sok a férőhely, de akkor mi már megtöltjük a tábort és akkor mi magunk tudunk lenni. Ez most nyáron megvalósult. Szerencsés egybeesés volt ez a szerencsétlenségben, hogy így a gyerekek is megismertek, hiszen a felnőttek, a lenvirágosok, már ismertek. Így talán az egyébként nehéz váltás is egy kicsit gördülékenyebb tud lenni a gyerekek számára. Nem egy teljesen idegen ember áll majd előttük, hanem akit már valamennyire ismernek. „Áh, az Ádám bácsi! Róla már tudjuk, hogy ilyen szigorú vagy olyan kedves.” – gondolhatják. Tudnak mihez viszonyítani.
N: Így bohóckodik vagy úgy bohóckodik…
Á: (mosolyogva) Így bohóckodik vagy úgy bohóckodik! Ez fontos!
N: Te hogyan zártad magadban a tábort, hogy emlékszel vissza rá?
Á: Nagyon sikeres volt. Szeretünk külön is táborozni, de szeretjük azt is, amikor másik csapatokkal össze tudnak barátkozni a táncosok. Így látják ők is, hogy nem csak ők táncolnak, nem különcök. A közös táncházaknak pedig hatalmas hangulata van. Az nekem is nagyon felemelő élmény volt, amikor a zenekarral ment a mulatság. A gyerekek torkukszakadtából énekeltek, mulattak és ment a buli. Együtt szórakoztak a lenviárgos és a kevélyes gyerekek. Jó volt ezt látni. Az egyik oka annak, hogy elválltam a Lenvirág vezetését éppen az, hogy ezt a kohéziót erősíteni tudjuk a két csapat között. Lassanként a két közösség össze tud egy nagyobb közösséggé kovácsolódni. Barátságok alakulnak és lesz egy települések közötti jó kapcsolat.
SZIGORÚ TANÁRBÓL FALKAVEZÉR
N: Ez akkor máris egy cél a Lenvirággal kapcsolatban. De mik vannak benned még, mit szeretnél elérni a budakalászi táncegyüttessel?
Á: Egyelőre olyan nagyon messzire nem nézek el. Az első hónapok a közösség összekovácsolásáról, a gyerekek és szüleik számára elsőre ijesztőnek ható új helyzetnek a kisimításáról szólnak majd. Fontos, hogy nyugalomban tudjon folytatódni az a munka, amit Döme elkezdett és aztán Husiék is folytatták. Bár náluk ugye jött ez a szerencsétlen koronavírusos időszak és kevéssé tudtak kibontakozni. Visszatérve a célokhoz… Nekünk most új alapokra kell helyeznünk az egész együttes működését. És ahhoz, hogy ezek az alapok kellőképpen stabilak legyenek, közösség kell. Közös programok kellenek, mint a főzőcskézés vagy a kirándulás. Ilyen helyzetben már van tapasztalatom. Olyanban is, hogy 0-ról felépítünk egy együttest, mert a pomázi Kevély már a második táncegyesület, amit mi hoztunk létre a feleségemmel. És olyan tapasztalatom is van, hogy hogyan kell belehelyezkedni egy tánctanári pozícióba, mint a kistarcsai Pannónia együttesnél. A biztos működéshez mind a két esetben közösség kell. Aztán jöhet a szakmaiság. Nagyon szigorú és sarkos voltam régebben, de aztán rájöttem, hogy a gyerekeknél máshogy működnek a dolgok. Persze a táncmatéria fontos, de először meg kell őket vadítani, meg kell őket fertőzni a néptánccal. Aztán már, ha bármit mondok, jönnek utánam. Nem, mint egy főnök, sokkal inkább egy falkavezér után. Úgy gondolom, hogyha szakmailag bele is lehet kötni egy produkcióba, de a gyerekek valójában kettészedik a színpadot olyan lelkesek és a tánc lényegét megfogják, akkor az hat. A lényeg, hogy a mindennapjaihoz is hozzátartozzon a tánc. Ne az legyen, hogy lemegyek próbálni egy héten kétszer, hanem tudjon mulatni! Menjen el táncházba és élje ezt a kultúrát, ne csak csinálja. Akkor majd nem a diszkóba vágyik vagy pogózni. A mozgalom most sajnos nem ebbe az irányba tart. Az most a fontos, hogy még a fülcimpa is úgy mozogjon, ahogy annak kell, de mögötte pont a lényeg, a szív meg a lélek hiányzik. Ezt látom például a szólótánc fesztiválokon. Ugyanakkor nagyon jó lenne, ha szakmailag is meg tudnánk mutatkozni, de én azt még korainak érzem. Ez inkább egy másodlagos cél.
N: Azt hiszem, a lenvirágos körökben nem lesz baj a lélekkel. És ha már megmutatkozásokról van szó, ne felejtsük el, hogy a Lenvirág jövőre lesz 50 éves, amire egy nagy Gála műsorral készül az együttes…
Á: Ez most egy nagy falat lesz. Én mindig óvatos vagyok. Azt gondolom, hogy azt ne mutassuk meg, amit nem tudunk, de most meg kell majd ezt mutatni, hogy hogyan áll az egyik vagy a másik csoport. Addig is építkezni kell.
N: És amíg ez az építkezés zajlik, találkozhatunk majd a település eseményein a Lenvirággal?
Á: Természetesen, a házi rendezvények mindig hálásak. Ezek nem csak a gyerekeknek és a szülőknek, de nekünk is nagyon szívet melengető események. A legfontosabb, hogy helyben megfeleljünk. Főleg ott, ahol ilyen támogatottság van, mint Budakalászon. Itt tényleg meg van teremtve az az infrastruktúra, ami egy ilyen nagy múltú együttes működését biztosítja. Például a 2019-es karácsonyi gála is nagy élmény volt mindannyiunk számára, a kevélyes táncosoknak is. Érdekes, most így visszagondolva már az is egy ilyen kapcsolódási pont volt a két csapat között.
TÖBB, MINT TÁNCTANÍTÁS
N: Mire számíthatnak tőled a gyerekek és a szülők, mint tanár? Mit adsz majd nekik át a tánclépéseken kívül?
Á: Suliban, a Sashegyiben sem úgy tanítok már, hogy csak a lépéseket. Viselkedést, hozzáállást az élethez, a másikhoz. A tánc megtanítása önmagában már nem cél, sokkal inkább egy eszköz, hogy emberré neveljük a gyerekeket. Olyan emberré, hogy értékes életet élhessen utána. Lehet, hogy nem lesz táncos, de a gyermekeit már erre felé fogja terelni, mert emlékszik majd rá, hogy ő maga mennyit kapott a néptánctól, a népzenétől, a saját kultúránktól. Katonacsaládból származom. Nagyon jó nevelést kaptam otthon, de a kultúránknak a szeretetét anyukám unokatestvére adta át nekem. Az újpestiben tanított táncot, ahova egy idő után én is eljártam. Jól éreztem magam, táncoltam, felléptünk, külföldön is. Viszont éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy rájöjjek ennek az értékére. Jó lenne építeni a testvérkapcsolatainkat itt is, hogy a gyerekek eljussanak külföldre táncolni. Hogy ott álljanak a színpadon, büszkén, hogy magyarok, budakalásziak. Érezzék meg, mit jelent valahonnan jönni, valahova tartozni. Egyébként gyökértelenek vagyunk. Én is az vagyok. Káposztásmegyeren nőttem fel panelgyerekként, aztán egy erdélyi falu lett az első gyökér az életemben és Pomáz a második. Ha ezt a gyerekekben is ki tudjuk alakítani, akkor már elértünk valamit.
N: Ahogy utaltál is rá, Pomázon tanítasz iskolában is. A budakalászi általános iskolákban is lesz általatok vezetett néptáncoktatás?
Á: Nekem már több nem fér bele, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz. Mi így építettünk együttest Pomázon. Ha tetszett a gyereknek, amit Ádám bácsi csinált az iskolában, akkor jött a gyerek néptáncolni is, ha nem tetszett, akkor nem jött. Sokan jöttek szerencsére, így öt év alatt felépítettünk 0-ról egy 110 fős együttest. Éppen ezért az iskolákban való néptánctanítás mindenképpen egy cél. Nagyon szeretném, hogyha Gabi lenne az, aki az itteni iskolákban tanítana. A szentistvántelepi iskolában már tanít, és nagyon jól tud varázsolni a gyerekekkel. Úgyhogy szerintem onnan fognak csöpögni a gyerekek a táncegyüttesbe is. Ha pedig még másik iskolába is bekerülnénk, az nagyszerű lenne!
N: Most csak Gabiként hivatkoztál a Lenvirág új, női művészeti vezetőjére, de nevezzük tisztességesen is nevén!
Á: Pukli Gabrielláról van szó. aki a Téblábban is tanít, ami egy nagyon nívós művészeti iskola, nagyon nívós tanári gárdával. Gabi is díjjal kitüntetett pedagógus. Mondhatnánk, hogy régi-új vezető ő a Lenvirág élén, hiszen korábban is tanított már Budakalászon. (mosolyog)
N: Miért éppen Gabit hívtad magad mellé tanárnak? Honnan ismeritek egymást?
Á: Amikor még a Táncművészeti Főiskolára jártam, nála hospitáltam. Már akkor nagyon lenyűgöztek az órái. A tanári pályám elején voltam, kis önbizalommal tanítottam és lenyűgözött, hogy hogyan tud bánni a gyerekekkel. Akkor még lehetetlennek láttam, hogy egyszer majd én is ilyen leszek. Akkor még azt sem tudtam, hogy nekem igazán a gyerekek néptánctanítása a világom, ahogy Gabinak is. Aztán később is találkoztunk Kistarcsán, a Pannónia együttesben. A kislányát, Lellét is mi tanítottuk először néptáncra, mert a Kevélyben kezdett táncolni. Úgyhogy igen régi már a kapcsolatunk Gabival. Kicsit talán nekünk is még jobban össze kell csiszolódnunk, ahogy a gyerekekkel is, de szerintem minden rendben lesz.
