Karácsony immár egy hónapja, hogy elmúlt, a Lenvirág Táncegyüttes gyermek táncosai – főleg a Magocskás csoport tagjai – még mindig meleg szívvel gondolnak vissza a december 18-i fellépésre. Nemrégiben arra kértük őket, írják meg nekünk, ők hogyan élték meg ezt…
Két éve már, hogy a Lenvirág Táncegyüttes nem tudta önmagához méltó módon ünnepelni a Karácsonyt. Szinte még most sem hisszük el, hogy a korlátozásokat betartva, egymásra figyelve, távolságot tartva, idén ezt megtehetjük, december 18-án a Kós Károly Művelődési Ház udvarán.
A Lenmamik tánccsoport szervezésében december 3-án (pénteken) lesz az első senior táncház, melyet több hasonló követ majd a 2022-es évben. Helyszín minden esetben a Faluházban lesz: Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár Cím: 2011 Budakalász, Szentendrei út 9. Az elő…
Pukli Gabriella sokak számára nem ismeretlen már a Lenvirág élén. Hiszen korábban Vrábel Jánossal vezette a budakalászi együttest. Aztán az élet számtalan kanyart vett az életében, voltak, amelyek nagyon nehéz utakra terelték és voltak, amelyek ugyan jók voltak, de más…
Megváltozott életkörülményeik miatt Kisfalusi Renáta és Húsvéth Csaba elhagyta a Lenvirágot. Helyükre – egy régi-új oktató – Pukli Gabriella és – egy, a táncosok számára szintén nem ismeretlen tánctanár, a pomázi Kevély Táncegyüttes alapítója, vezetője – Gyémánt Ádám került. Hogy…
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes minden évben lehetőséget biztosít arra, hogy a néptánc oktatásban részt vevő iskolásokat az oktatók egy, az általuk kibocsátott hivatalos órarenddel motiválják. Idén a Lenvirág táncegyüttes tagjai is átvehették a különleges órarendeket, ráadásul nem is akárkitől. Az…